2024.

-----------------------------------------------------------------------------------

2023.08.19. Bartai és a kuczoridűlőből elszármazottak találkozója

=============================================

Nyíltnap 2023.07.22.

2023.04.21.

===============================================

2023.04.06.

-----------------------------------------------------------------------

2023.08.19-én is Megrendezzük a IX. Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak találkozóját.

==============================================

Ásatások Törökszentmiklós határában

=======================================================================================

2022.06.24. Törökszentmiklósi Városvédő és -Szépítő Egyesület Tábor Bartapuszta

==================================================

2021.08.21-én Megrendeztük a Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak VII. Találkozóját a BARTAI volt iskolában  (Népház)

2021.07.14 https://www.ivk.hu/ Háziasszony és barkács tábor egy napja a gyerekekkel Bartában

==============================================

2020. Ebben az évben nem volt esemény a Covid járvány miatt.

==============================================

2019.08.17-én Megrendeztük a VI. Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak találkozóját. Nagyszerű volt látni a szépen felújított egykori iskolánkat, amely Népházként fog tovább működni, ezzel több eseménynek is helyet ad.

==============================================

2018.11.-2019.05. Felújítás

 

2018.08.18. Megrendeztük a Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak V. találkozóját a BARTAI volt iskolában  (Népház)

2018.06.15

==============================================

2017.06.10.

==============================================

2016-ban is  megrendeztük a Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak III. tlálkozóját a BARTAI volt iskolában  (Népház)

======================================

2016.

FIGYELEM VÁLTOZÁS!

 

 

==============================================

2015. Karácsony. Meglátogattuk Marica Nénit Fegyverneken az idősek otthonában.

2015-ben  megrendeztük a Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak II. találkozóját a BARTAI volt iskolában  (Népház)

 

Június .6-án volt ismét egy sikeres osztálytalálkozónk,jó volt örültünk egymásnak és a kedves egykori Iskolánknak.
Ezúton szeretnénk megköszönni azt a nagy szeretetet, figyelmet és törődést, amivel hozzájárultatok ahhoz, hogy 2015. június 06-án még rendkívülibb, még meghittebb, nagyobb létszámú bensőségesebb nap lehessen a számunkra.
Iskolánk és a tanyavilág szeretete továbbra is velünk marad, és azok a csodálatos egymásnak szentelt órák mit erre szántunk.
Az idei, a tavalyi, valamint a múltban elért sikerek és kiváló eredményeink bebizonyították, hogy minőségi és magas színvonalú találkozókat bonyolítunk le. Remélem, hogy a többi volt osztálytársammal is előbb-utóbb összefutok!
Örömmel közlöm veletek, hogy párját ritkító csapatunk van, a környékünkön nem igazán található ilyen szoros közösség csak a városban.
Ezért mondtam nektek az előadásomban azt, hogy befogjuk vonzani a sűrű dűlői iskola és az örményes és kuncsorba között lévő egykori iskola tanulóit is mert sajna nekik már nincs meg az iskolájuk, az enyészeté lett minden, szeretnénk ha a ballai iskola mellet a bartai is a közösségépítést szolgálná mind helyi szinten mind máshogyan.
Nagyon jól éreztük magunkat, felejthetetlen élményekkel, emlékekkel lettünk gazdagabbak. 
Szeretném ha e találkozó részvevői továbbra is gazdagítanák sokrétű kapcsolataikat együttműködve ismerősökkel,barátokkal és a távolabbi társaikkal az internet által, határok nélkül a csapatunkat.
Jó volt újra látni mindenkit!

Csőke Gyuri és
Csőkéné Csizmadia Viktória
bartapuszta@gmail.com

 

Bartapuszta Népház

Füzesi erdőben

Tisztelt Látogató!

 A közelmúltban (2015.06.06-án) került megrendezésre a „Bartából és a Kuczori dűlőből elszármazottak” második találkozójára, a Törökszentmiklós melletti Bartapusztán, az egykori volt általános iskolában. 2013-ban alakult egy csoport a legnagyobb közösségi oldalon a fent említett néven Csőke Gyuri és felesége vezetésével.

A csoport tagok az egykori tanyavilág lakói, azok leszármazottai, unokáik és szimpatizánsok. A közös gyökerek sok közös élményt elevenítettek fel a vitaindító témákkal kapcsolatban melyeket többek között Varga Feri kezdeményezett. A csoport létrehozójának célja volt az, hogy egy közösséget építsen és felmerült az igény a személyes találkozóra is.
Először tavaly találkozott a csoport, ami igen jól sikerült és úgy döntöttünk, hogy az idén megismételjük.

Az idei találkozóra is az egykori BARTAPUSZTAI iskolában került sor. Az egyik jó állapotú tanteremben Csőke Gyuri diavetítéssel egybekötött előadását hallgattuk meg melynek címe az volt, hogy Barta múltja, jelene, jövője s természetesen a még meglévő tanyai iskoláról is szólt. Az előadást a jelenlévők személyes emlékeikkel egészítették ki. Sajnos az iskola utolsó tanítója, SZŰRÖS ISTVÁNNÉ Marica néni betegsége miatt már nem lehetett jelen, de megtisztelte látogatásával a csoportot HAJNAL JÓZSEFNÉ, Adélka néni, aki a Sűrű-dűlői iskolában tanította a tanyasi gyerekeket, a jelenlévők közül is többet.

A vetítés után két „pusztafogattal”, ill. kerékpárral és autóval kilátogattunk egykori lakóhelyünk környékére és felidéztük ifjúságunk emlékeit, közben egymással is ismerkedtünk, vidáman nótáztunk. Elmentünk a Sűrű-dűlői iskolának a helyét megnézni és a Fiú Feri bácsi egykori tanyai vegyesboltjának helye mellett is. Emlegettük a bambi üdítőt és az egykoron ott kapható finom nápolyit is. Bekocsikáztunk a Füzesi erdőbe amelyet a nagykunsági főcsatorna határol és a másik oldalán meg Szenttamás található. Nagyon szép, vadregényes táj, ahol az erdei réten megpihentünk egy kicsit, visszafelé elmentünk a Kuczori dűlőben lévő dombok mellett, melyek tövében az egykori Fodor és Bata tanyák álltak.

Jó volt nosztalgiázni! Mire visszaértünk az iskolába, már finom pörkölttel várt minket az öt fős főző csapat. A jóízűen elfogyasztott ebéd után előkerültek a finom házi sütemények, amik kézről-kézre jártak. 
Ezen a találkozón több mint 60 fő vett részt a csoportképen sajnos nincs mindenki rajta. Aki nem fért fel a kocsikra az sajnálta, de igazából nem is akart mindenki kocsikázni, hanem inkább megpihent a volt iskola árnyékában és jót beszélgetett. Köszönjük a szervező munkát Csőke Gyurinak és feleségének Vikinek, a támogatást Varga Ferinek,Szilágyi Kálmánnak és Karkuszné Marikának és az egyéb támogatóinknak. Köszönjük a két hajtónak, Misinek és Palinak a kocsikázási élményt.

A nagyon jó hangulatú találkozón ismét megfogalmazódott az újbóli találkozás iránti igény és bízunk benne, hogy az is sikeres lesz. A találkozó után értesültünk róla, hogy Varga Ferenc a Megyei helytörténeti pályázaton I. díjat nyert az „Ébrentartott múlt” című alkotásért, amelyben nagy szerepet játszott csoport és természetesen ő is, mint téma indító. Ezúton szeretnénk megköszönni minden aktív hozzászólást.amely előrébb viszi a csoportunkat és a megszerzett tudást így át tudjuk örökíteni a jövő nemzedék számára. Örömmel lehet kijelenteni, hogy a környék legnagyobb tanyai szimpatizáns közössége alakult ki Bartapusztán. A díj átadására éppen a találkozó időpontjában került volna sor miközben Feri és a csoport éppen a múlt emlékeinek ébrentartásán fáradoztak. 

Gratulálunk a csoportnak és tovább sikereket kívánunk! 

A résztvevők nevében írta: Kanyóné Bata Erzsébet

Főszervezők:Csőke Gyuri és Csőkéné Csizmadia Viktória

elérhetőség:bartapuszta@gmail.com

Film:

 www.youtube.com/watch?v=B08JI5_JaOU&feature=youtu.be

 

=========================================

 

2014-ben  megrendeztük a Bartai és a Kuczori dűlőből elszármazottak I. találkozóját a BARTAI volt iskolában  (Népház)

 

 

============================================

2010-ben a Kölcsey úti iskolásokkal egy nap.

2008-ban a T1TV studiójában riport után

Baráti találkozó 

===============================================

2008. Augusztus

Hagyomány tisztelők találkozója 

==============================================

2008.06.16-18. Városvédő Egyesület-Honismereti tábor

=============================================

2007.

Tábla avató ünnepség (Ettől az évtől indúlt az egykori iskola hasznosítása)

==================================================

2006.

Polgárvédelmi Bázis 

==================================================

A gepidák története és régészeti emlékei

 

Törökszentmiklós (Szolnok megye, szolnoki járás)
 A város térségében népvándorlás kori gepida leletek:

1. Bartapuszta. 1932-ben a várostól délkeletre valószínűleg sírból korai népvándorlás kori ovális, vésett díszítésű bronz övcsat került elő.

2. Téglagyár. A helység keleti szélén 1940 júniusában temetkezésekre bukkantak, a leletek jó része női sír(ok)ra utal. A két aranyozott ezüst, három- és ötgombos, vésett (Kerbschnitt) díszítésű, indamintás fibula tipikus Tisza-vidéki ötvösmunka. A nagyobbik ékszer a meroving régészetben Hahnheim-típusnak nevezett csoportba tartozik, testvéreit pl. Hódmezővásárhelyről és Magyartésről ismerjük. A kisebbik ruhakapcsoló tű jóval gyakoribb forma Gepidiában. A leletegyütteshez még két ovális bronzcsat (öv vagy tarsoly zárására), bronzcsüngő, pikkelymintás lemez, két borostyángyöngy, két kettős kónikus orsógomb, egy kétoldalas csontfésű és két fenőkő tartozik. Kora a 6. század első fele és középső évtizedei.

3. Batthyány u. 54/A. Korábban előkerült leletek nyomán 1982 októberében 7 nyugat–keleti tájolású gepida temetkezés (közte egy lósír lándzsával) látott napvilágot. A női, férfi- és gyermeksírokból besimított díszítésű bögrék, csüngődíszes bronz fülönfüggő, csont sűrűfésű, ovális bronz és vas öv- és egyéb csatok és tarsolykészlet (kés, csiholó, kova) került elő. Koporsónyomokat is sikerült megfigyelni. A nagyobb temetőre valló leletek a 6. század középső évtizedeire keltezhetők. Föltételezhető, hogy innen való három, a Magyar Nemzeti Múzeumban lévő edény az 1880-as évek közepéről.

4. Erdős u. 50. 1980–1982. A város északnyugati részén, az előző lelőhelytől délnyugatra, 150-200 m-re a sírokkal egykorú fazekasmedencére bukkantak (ld. még Szelevény és Szolnok-Zagyvapart). A feltűnően gazdag leletanyagot nagyobb méretű edények, füles korsók és kiöntőcsöves kerámia alkotja olyan besimított és különösen bepecsételt díszítéssel, amelynek pontos analógiái vannak a temető sírkerámiájában.

Irod.: Csallány, Gepiden 214, 237, 242–243; Cseh J., in: A Nagykunság régészeti emlékei. Szolnok, 1984, 10; uő, Gepida fazekasmedence Törökszentmiklóson. ArchÉrt 117(1990), 223–240. Cseh János https://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/hunok-gepidak-080904-4

==========================================

                                     Bartapusztai Kör előtt

Egy nagyon értékes fénykép ami a Bartai kör előtt készült réges-régen. Nagyon köszönjük a fényképet Tóth Juditnak aki Amerikából küldte el nekünk e képet. A régi osztályképek főkönyvtárunkba megtekinthető az összes régi fénykép. Továbbra is várjuk régi fényképeiket. Köszönjük.

=======================================

 

                                                                      TANYAVILÁG

„A tanyák születésüket a törököknek köszönhették. Az ő másfél évszázados magyarországi uralmuk idején elpusztultak az Alföldet benépesítő apró, egymástól 2-3 kilométerre fekvő falvak.
Népességük elmenekült vagy török rabságba került. Az elnéptelenedett földön elvadult, füves puszták, nádas mocsarak, homokbuckák, árvizes területek uralták a tájat.
A törökök kiűzése után megtörtént az Alföld újbóli benépesítése. Földjére különféle nemzetekhez tartozó telepesek érkeztek. Az új falvakat nagy kiterjedésű, több övezetre, zónára tagolódó határok vették körül.
A lakótelkeket az ólas-szérűs kertek övezték. Ezt vették körül a belső legelők, majd a szántóföldek, utána pedig a telkes szállásföldi övezet következett.
A lakótelkektől legtávolabb a külső legelők, a puszták terültek el. A telepesek kezdetben pásztorkodó, legeltető állattartással foglalkoztak, főleg szarvasmarhákat neveltek. Jószágaik számára a pusztákon nyári szállásokat, a szállásföldeken pedig teleltető pásztorszállásokat létesítettek. Amikor a hazai és a nemzetközi piacon is fokozódott a kenyérgabona iránti kereslet, az Alföldön is kezdetét vette a kalászos gabonafélék termesztése.
A művelésbe vont területek nagymértékben eltávolodtak a lakóhelytől, a legelőkön épült állatteleltető szállásokra a lakóhelyről kikerültek az ólas-szérűs kertek, és kiegészültek a tanyás gazda menhelyéül szolgáló résszel, a kalyibával, majd a lakóházzal.
Az alföldi tanyák funkciója kettős, a földművelés és az istállózó állattenyésztés. A tanyák kezdetben lakatlanok, eleinte csak a jószággondozók tartózkodnak bennük. Az alföldi tanyarendszer a virágkorát a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedeiben éli.
Ekkor a számuk megsokszorozódik, a tanyás falvaknak és városoknak már nemcsak a távoli, hanem a közeli határrészeit is benépesítik. Gazdasági és társadalmi szerepük jelentős, termékeik választéka, mennyisége és minősége versenyképes mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon, népességük pedig Európa-szerte ismert árutermelő réteg.
Trianon három részre tépte az Alföld összefüggő tanyarendszerét, a világháborút követő szocialista-kommunista korszak pedig, hogy ezzel is segítsék a mezőgazdaság kollektivizálását, előidézte a tanyák tömeges elhalását, lerombolását.”

Forrás-részlet: https://www.magyarszo.com/fex.page:2009-08-11_TANYAVILAG.xhtml

====================================

Lesz-e jövője a magyar tanyáknak?

„Nem pazarlás-e fenntartani egy ilyen idejétmúlt életformát?” – kérdezte a minap a tanyákról szóló rádióműsor riportere nem rosszindulatból, csupán az emberek véleményét tolmácsolva. Pazarlás? Idejétmúlt? Hát igen, ezt sulykolták évtizedekig.

„A faluban laksz és a föld amin gazdálkodsz valahol kinn, több kilométerre? Hát hogy lehet így gazdálkodni?” – tette föl a kérdést egy magyar gazdának holland társa. Mivel ott az a természetes – és a józan ész is azt diktálja -, hogy ott lakjunk, ahol gazdálkodunk. Számoljunk és döntsük el, melyik a pazarlás.

Pazarló? Néhány éve végigkacarásztam az egyik fővárosi kerület közmeghallgatását. Olyan kérések voltak, mint: „a házam előtti három négyzetméter gyepet az önkormányzat jöjjön ki és kaszálja le”, „az utcában a víznyelő állandóan eldugul – jöjjenek ki és csinálják meg” stb. Ha nálunk valamit le kell kaszálni, akkor kimegyünk és lekaszáljuk, a kátyút betemetjük, a bozótot kivágjuk. Hasonlítsuk össze, hogy az elmúlt évtizedekben mennyi pénzt fordítottak a tanyás térségekre és mennyit a városokra. És válaszoljuk meg: mi itt a pazarló? Idejétmúlt? A természetben élni a legtermészetesebb és legegészségesebb életforma. A nagyvárosi bűzből a többség menekülne a zöldbe, a szabadba. Akkor miért nem teszik? Mert olyan körülményeket teremtenek. Olyanok az elosztási viszonyok. Először jön Budapest, majd jönnek a nagyvárosok, majd a kisvárosok, falvak kiáltanak segítségért, a sor legvégén a kistelepülések kapkodnak levegő után és a legeslegvégén meg a tanyák haldoklanak. Következzen itt szárazon pontokba foglalva, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk?

Bővebben:https://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=865%3Alesz-e-joevje-a-magyar-tanyaknak&catid=342%3Atanyak-jovoje&Itemid=127%E2%8C%A9=hu%20%22%3E

========================================

 

 

                                             

                                                   A GÉMESKÚT
A gémeskút a földbe ásott kútgödörből a kétkarú emelő elvén működő vízkiemelő szerkezet. Ez a kútszerkezet egész Közép- és Kelet-Európában ismert, pár évtizede a Kárpát-medencében a legelterjedtebbnek számított.
A gyakran élő fából kialakított, földbe mélyített ágasnak a villásra vagy csapoltra kiképzett végébe vastengelyt erősítettek, e tengelyen forog az emelő szerepét betöltő gém (Csallóközben: sujtó, a Kisalföld északi részén: hankalék az elnevezése). A kútgödör fölé nyúló végére erősítik a vödörtartó rudat (ostor, kútostor, a nagy részén: sudár), amelyen az abronccsal erősített favödör függ. A vízzel telt vödör súlyának egyensúlyozására a gém másik végére kő vagy fatuskó nehezéket, koloncot erősítenek.
A legtöbb vidéken a gémeskutat az udvarban készítették, de több faluban vagy annak határában voltak közös használatú gémeskutak is. Nagyobb vízfogyasztású helyeken (például legelőkön) i ker gémeskutat is készítettek, ahol a szokásosnál nagyobb kútgödörből két gémeskút segítségével merték a vizet. A gémeskút az egész Kárpát-medencében elterjedt, sok helyütt a legutóbbi évtizedekig az egyetlen vízhúzó szerkezet volt.
A legérdekesebb története Eger környékén van, ahol voltak külön „puca” kútfelelősök, ahonnan a szegény embereknek hordták a felelősök a vizet minden nap a falu összes házába. A gémeskút régen hírközlő szerepet is betöltött. A gém és a kútostor helyzetének állításával látótávolságra jelezték a legeltető pásztoroknak a delelés, itatás, az étkezés idejét.
Az alföldi tanyavilágban hasonló módon tudatták a napszámosokkal, mezei munkásokkal, hogy elérkezett a déli étkezés ideje, menjenek a tanyára. Szintén így üzentek a betyároknak pártolóik.

Forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/Gémeskút

==========================================

                                        A kunhalmokról...

A kunhalmok az Alföld pusztai táj/font Fák kivágásának és csonkolásának szabályai belterületen és külterületen! ának sajátos, emberkéz által emelt formakincsei. Ezek "olyan 5-10 méter magas 20-50 méter átmérőjű, kúp vagy félgömb alakú képződmények, melyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terülnek el, s nagy százalékban temetkezőhelyek, sírdombok őr- vagy határhalmok". Győrffy István definícióját ma is helytállónak tekintjük.
1979-ben kezdődött el Szolnok-megye tiszántúli területein azon halmok feltérképezése, pontos leírása, amelyek még löszgyep maradványokkal fedettek. 1984-ben indult el a megye kunhalmainak egy tematikus, átfogó számbavételezése, - amely nagymértékben megkönnyítette a kutatást -, amit a Szolnok Megyei Tanács környezetvédelmi titkára kezdeményezett. Az 1970-es évek végéig felgyors ult a halmok pusztítása, gyors romlásuk következett be, ezért kellett sürgősen ezt az állapotrögzítő munkát elvégezni.
Beépítették, beerdősítették, elhordták, beszántották, roncsolták a kiemelkedéseket, és így maradandóan károsították, az őket, fedő vegetációkat. A régészeti kutatások, valamint a halom feltárások eredményei azt mutatják, hogy a dombok nagy része rézkori, kora bronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglaláskori temetők, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait és régmúlt kincseit őrzik.

Természetvédelmi szempontból megkérdőjelezhetetlen szerepük van, mivel az Alföldet egykor borító ligetes táj, löszgyepnek ezek az utolsó megmaradt szigetei. Az óvásuk érdekében belevették őket a környezetvédelmi törvényünkbe, ennek köszönhetően a kunhalmok mára törvény erejénél fogva védettek, az a személy, aki kárt okoz bennük bűncselekményt követ el.
Kengyel község, valamint a közigazgatási határán belül található hat kunhalom, mind a Szolnoki löszhátság kistájon fekszenek. Név szerint a következők: Baghy-domb, Godó-halom, Csemetekerti-halom, Beszélő halom, Bagimajori-halom, Nagy-Kaszadér-halom. Büszkeségeink a felsoroltak között, főként az első és az ötödik, valószínűleg azért, mert ezek vannak legjobb állapotban, illetve jobban szembeötlenek, mint a többi, hiszen a két kunhalmot az autóval, vagy vonattal utazók nap, mint nap láthatják.
A Baghy-domb felszíne, valamint növényvegetációja sokkal megkíméltebb állapotban van, ez betudható annak, hogy távolabb helyezkedik el a településtől. Hozzá kapcsolódik a közszájon forgó történet, miszerint: "Bagi Gyula egy szegény juhászember volt, aki hirtelen meggazdagodott, mivel a kutyája a halomból kincset kapart elő..."
A másik említett halmunkon áll a már több mint 150 éves szélmalmunk, egyesek szerint már az 1848-as Forradalom és Szabadságharc idején is őrölt. A két kunhalomra jellemző, hogy mindkettő botanikai kuriózum, mivel löszgyep fedi őket. A Szélmalom-dombon található a megye legnagyobb kunkorgó árvalányhaj populációja.

Forrás: Zounuk 3. Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve Szerkesztette: Botka János Szolnok 1988. Tóth Albert: Szolnok megye Tiszántúli Területének Kunhalmai Tóth Albert: az Alföld Piramisai

Köszönet:https://www.kengyel.hu

==================================================================================================================

A tanya jelene

A nyolcvanas évek elejétől kezdődően a tanya a pusztulási folyamatok között is erősen differenciálódott, a különböző tanyatípusok egyre élesebben különültek el egymástól. Napjainkra a tanyáknak számos típusa alakult ki (pl.: farmtanyák, üdülőtanyák, szociálisan problémás tanyák), lakóik pedig más-más társadalmi csoportok tagjai. A tanyák vidékenként is eltérnek egymástól, így fejlesztésük átgondolt és a helyi igényekhez alkalmazkodó beavatkozást igényel. A mai magyar tanya legfőbb vonzereje a természethez közeli és független életvitel lehetősége, ugyanakkor elriasztó hatású lehet az infrastruktúra és szolgáltatások hiánya. A nyolcvanas évek elejétől kezdődően a tanya a pusztulási folyamatok között is erősen differenciálódott, a különböző tanyatípusok egyre élesebben különültek el egymástól. Napjainkra a tanyáknak számos típusa alakult ki (pl.: farmtanyák, üdülőtanyák, szociálisan problémás tanyák), lakóik pedig más-más társadalmi csoportok tagjai. A tanyák vidékenként is eltérnek egymástól, így fejlesztésük átgondolt és a helyi igényekhez alkalmazkodó beavatkozást igényel. A mai magyar tanya legfőbb vonzereje a természethez közeli és független életvitel lehetősége, ugyanakkor elriasztó hatású lehet az infrastruktúra és szolgáltatások hiánya.

Bővebben:https://karolyrobertkft.hu/download/helyi_videkfejlesztesi_iroda/Magyar_Tanya_200801.pdf

==================================================================================================================

A tanyavilág ellehetlenítése

A két világháború természetesen éreztette hatását a tanyavilágban is, visszaesett a népességszám. A fejlődés újabb lendületet az 1945-ös földreformmal kapott.
A tanya jelentését Győrffy István a következő képpen fogalmazta meg: tanya alatt a magyar Alföld szétszórt, magányos telepeit értjük, melyek ma a mezőgazdasági munkák, s általában a gazdálkodás középpontjai, régebben pedig a lábas jószág teleltet? helyei voltak. A tanya azonban nem önálló településforma, hanem a hozzá tartozó földbirtokkal együtt valamely város vagy nagyközség függvénye.
Az 1945-ös földreform során az újonnan földhöz juttatott gazdák nagy része nem rendelkezett megfelelő eszközökkel a föld megműveléséhez, illetve annyira kicsi volt a birtoka, hogy képtelen volt eltartani belőle a családját. Az első kollektivizálási hullám során, ’49-’50-ben elsősorban ők léptek be a szövetkezetekbe.
A városból agitátorokat küldtek ki, hogy győzzék meg a kintieket a belépésről A politika minden eszközt bevetett arra, hogy mindenkit sikerüljön beszervezni a kollektív gazdálkodásba. A beszolgáltatásokkal alig teljesíthető kötelezettségeket róttak a parasztságra.
Mindezekkel párhuzamosan megkezdődött a földek tagosítása is. Újrarendezték a falvak határait, hogy a szövetkezetekhez egybefüggő területek tartozzanak, és ha valaki földje éppen beleesett ebbe a táblába, akkor választhatott, hogy belép a téeszbe, vagy kiköltöztetik két termelőszövetkezet közti mezsgyére.
Az ötvenes évek elejétől kezdődött az a több évtizedes folyamat, mely a korábban virágkorát élő tanyavilág fokozatos ellehetetlenülésével és pusztulásával járt. 1949-ben az ország lakosságának harmada élt külterületen, ez az arány 1990-re mindössze 6,4% volt. Mi történt ez alatt a harminc év alatt, aminek hatására 80%-kal csökkent a külterületi népesség száma.
Mind azok a kulákok, akiket nem vettek föl a termelőszövetkezetekbe, mind azok, akiknek lerombolták a tanyáját, a városba költöztek, ahonnan visszajártak dolgozni az állami gazdaságokba és a gépparkokba. Sokan az iparban helyezkedtek el. Azokat, akik a környékre vagy a külterületre jártak vissza dolgozni, eleinte vontatós kocsikkal vitték ki, később reggel és este buszokkal szállították őket.
Azok, akik beléptek a téeszekbe, kezdetben egy katasztrális hold földet kaptak, ami éppen arra volt alkalmas, hogy neveljenek néhány malacot, és megtermeljék a takarmányt nekik. Ekkoriban még nem volt jellemző a piacozás, inkább csak az önellátás volt a cél, mivel a termelőszövetkezetek eleinte nemigen fizettek semmit a tagjaiknak.
Az ötvenes évek közepére mérséklődtek a beszolgáltatási terhek, a téeszeket összeolvasztották, így a területi egyenlőtlenségekből fakadó különbségek kiegyenlítődtek. 1956-ban és ’57-ben a forradalom után sokan kiléptek a szövetkezetekből, de a Kádár-kormány 1959-61-ben, a korábbinál sokkal intenzívebben, teljes mértékben kollektivizálta a gazdaságot. Ott kelett hagyni a tanyákat, lerombolták, elvitték, szóval elvitték a téesznek, és építkeztek belőle.
Körülbelül ekkorra vesztette el a tanya az eredeti funkcióját. Többé már nem a termelés helyszíne volt, csupán a lakófunkciót volt képes betölteni. A kis birtokok, a korlátozások nem tették lehetővé, hogy lakói egy-két jószágnál többet neveljenek, amit akkoriban a városban is meg lehetett tenni. A tanya megváltozott, gazdasági egységből csupán a nem túl kényelmes lakófunkció maradt meg.
Mivel kövesút csak a téeszekhez vezetett, az ezektől távolabb eső területeken a földutak sáros időben gyakorlatilag járhatatlanok voltak. A tanyavilág elnéptelenedésével sokat romlott a közbiztonság is. A negyvenes években annyira sok tanya volt, hogy az "egyikből át lehetett kiabálni a másikba", és amikor ez megszűnt, és a terület nagy része lakatlan lett, megnőtt a lopások száma is.
A Kádár-rendszer ezután folyamatos engedményeket tett. Egy idő után nem korlátozták az állattartást, és mindenki annyi jószágot tarthatott, amennyit akart, ezenkívül lehetett földeket bérelni a szövetkezetektől. Fellendült a háztáji gazdaság, amiből egészen jól meg lehetett élni.
A többletbevételből bent a városban vettek maguknak házakat, és beköltöztek. A tanyákat bérbe adták olyan fiataloknak, akik a 4-5 évre kiköltöztek, hogy a kinti gazdálkodással alapozzák meg az egzisztenciájukat. Jellemző volt még, hogy az idős emberek, akik a tanyán születtek, és ott élték le az életüket, a kedvezőtlen körülmények nyomására sem voltak hajlandóak beköltözni a városba. A tanyák népessége elöregedett.
Az ötvenes években és a hatvanas évek közepéig sok kis tanyai iskola működött. A gyerekek délelőtt az iskolában voltak, délután pedig besegítettek otthon az állatgondozásban. A hatvanas évek közepétől fokozatosan zárták be ezeket, és arra kötelezték a tanulókat, hogy költözzenek be a városi diákotthonba. Innen csak hétvégeken mehettek haza, így kiszakították őket a gazdaságból, és beszoktatták őket a városba.
A kényelmetlenség miatt, és a szétszakítás ellen küzdve sok család költözött be ekkoriban a belső területre. A városban töltött évek után a fiatalok már nem szívesen tértek vissza korábbi lakóhelyükre.
A hetvenes években a háztájizás népszerűsége valamelyest lassított az elnéptelenedési folyamatokon, de semmiképpen sem beszélhetünk arról, hogy megállította volna azt, és 1990-re már csupán a lakosság tizede maradt kint, a csökkenés pedig azóta is folyamatosan tart.
A tanyák pusztulását tehát egyrészt tudatos kényszerítő eszközökkel segítették, másrészt pedig a gépesítés elterjedésével már nem volt szükség arra, hogy tömegek éljenek kint. A tanya elvesztette a gazdasági funkcióját.
Kint lakni mára már nem önálló választás eredménye, hanem kényszer. Azok maradnak kint, akiknek nincs esélyük lakóhelyet váltani, és tehetetlenül próbálnak boldogulni az eléggé nehéz körülmények között.
Mára már nem tölti el büszkeséggel a tanyasi embert az önállóságának és függetlenségének tudata, mert ennek a viszonylagos függetlenségnek túl nagy az ára.

Felhasznált irodalom: https://kistaska.tatk.elte.hu/cikk.php?cikkid=593

==================================================================================================================

ELPUSZTULT TANYÁK
Szenti Tibor

Minden emberi alkotás pusztul, átalakul, ahogy a természet hat rá. Fokozottan így van ez akkor, ha a tönkre tételt maga az ember segíti elő és sietteti Az egész világot megrendítette az afgán thalibok által végrehajtott Buddha-emlékek megsemmisítése, majd 2001. szept. 11-én a New Yorkot ért terrortámadás. Korábban szót emeltünk az erdélyi falurombolás ellen, pedig az szerencsére nem sikerült úgy, mint a magyar tanyapusztítás. Különös, hogy ez utóbbi a „művelt emberiséget” nem rázta meg, nem volt nemzetközi tiltakozás és nincs megtorlás.
A második világháborút követően, amikor megtörtént a földosztás, évszázados földéhséget csillapítottak. Nagyon sok nincstelen család jutott kis birtokhoz, amelyből megélhetését kívánta biztosítani. A kapott telkeken lelkesülten fogtak hozzá hajlékot építeni. Akkor még úgy tetszett, hogy a hagyományos parasztélet fönntartható. Kézi eszközökkel, vályogból falat rakva, egész családok szorgoskodtak a tanyaépítésen.
1950-ben betiltották a tanyák létesítését, a meglévőket csak javítani lehetett. Kiterjedten ebben az évben indult meg a szövetkezetekbe való tömörítés első szakasza. Ugyancsak ekkor jelölték ki a tanyaközpontokat is. Ezekben olcsó telkeken kezdeti támogatást élvezve, falucsírák bontakoztak ki. Az itt fölépült házakba azok költöztek, akiknek korábban kis, szegényes tanyájuk volt, amelyet a közös művelés érdekében azonnal elbontottak és beszántottak.
A módos, középbirtokos tanyákra egyelőre szüksége volt a szocialista agrárszektornak. Ezek jókora lakóházzal, állattartó istállókkal, ólakkal, színekkel és tárolókkal, legalább 40-100 kat. hold termőfölddel, kellő számú igavonó állattal és szerszámokkal; mindazzal rendelkeztek, amely az alakuló szövetkezetek számára nélkülözhetetlen volt. Kérdés, hogyan jussanak hozzá díjtalanul?
Ezek a középparasztok egy-egy határrész, dűlő, tanyasor meghatározó személyiségei voltak. Többnyire a külterjesből a belterjes gazdálkodásra való áttérés két világháború közötti, kezdeti szakaszában éltek. Fiaikat taníttatták, és közülük legalább az egyiket visszahívták gazdálkodni. Tanyai olvasókörökben, az ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamokon művelték magukat. Közülük nem egy Hollandiában, Dániában járt és tanulta az ottani családi gazdálkodást. Őket figyelte a többi kisparaszt, és igyekeztek utánozni, hogy lépést tudjanak velük tartani.
Hódmezővásárhely — Budapest, Debrecen és Szeged mellett — a legnagyobb határral rendelkezett, és itt 1950-ig közel hétezer tanyaszámot osztottak ki. A tanyarendszer, de a mezőváros meghatározó társadalmi rétege is a polgáriasodó középparasztság volt. Közülük kiemelkedett a vásárhelyi Pusztán Gregus Máté. Jó példaként szerepelt Féja Géza: Viharsarok c. szociográfiájában, Németh László: Égető Eszter c. regényében. Agrártörténészeink máig úgy emlegetik, mint „a 20. századi Tessedik Sámuelt”.
Ezek az emberek nem mondtak le önként a birtokukról. Ahhoz, hogy a Rákosi-rezsim mégis hozzájusson, kulákká, a dolgozó nép és a falu ellenségévé nyilvánította őket. Koholt politikai és gazdasági pörökkel, rögtönítélő és vérbíróságok halálos, ill. hosszú fegyházi és kényszermunka-tábori ítéleteivel, az ÁVH fizikai bántalmazásokkal térdre kényszerítette őket. Volt olyan év, amikor a határ harmada börtönökben sínylődött. Vásárhelyen a gazdaifjak fegyveres ellenállásra készülődtek. Előbb a pusztai fehérgárdistákat torolták meg, utóbb a békéssámsoni és egyéb, szüntelen meg-megújuló ellenállási mozgalmakat, amelyek elősegítették az 1956-os forradalom kirobbanását.
Az MKP a célját elérte. Tönkretette és megszüntette a paraszti középréteget. Tanyáikon alakultak meg az első szövetkezetek. 1960-ban Kádárék hajtották végre a második szövetkezesítési hullámot. Ennek során a korábbi gazdaságok csereingatlanként rossz minőségű földekre szorulva csupán 2-3, esetleg 5 %-ban maradtak magánkézben. A települések határába kitették a „Szövetkezeti falu” vagy „Szövetkezeti város” táblát.
A tanyarombolás ettől kezdve szabadult el igazán. A nagyüzemi termelés megalomániája során előbb a téeszeket vonták össze, hiszen az volt a cél, hogy „egy falu—egy szövetkezet” legyen. Azután az erőgépekkel és minden társadalmi, gazdasági megszorítással a tanyák ellen fordultak. A fő indok az volt, hogy a nagyüzemi gazdálkodásnak útjában állnak a korszerűtlen, rossz életkörülményeket teremtő, lehúzó erőként működő tanyák.
A tanyarombolás nem mindenütt egyformán ment végbe. Ebben meghatározó szerepet játszottak a helyi vezetők, elsősorban a megyei pártbizottságok első titkárai. A legnagyobb tanyás megyében, Bács-Kiskunban akkor pl. az agráregyetemet végzett és kellő humanitással rendelkező dr. Romány Pál volt az első titkár, aki nemcsak a tanyarombolást fékezte, de azt is elnézte, hogy tanyák épüljenek. Világosan látta, hogy nem tudnak gazdálkodni a kilóméterekre lévő zárt településről. Ahol milliós értékek vannak, éjszakánként állatok ellenek, ott nem lehet a telepeket, szálláshelyeket magukra hagyni, a munkát kötött munkarend szerint végezni.
Nem így Csongrád megyében! Itt, ha a tanyákkal kapcsolatos valamilyen tiltó, az ott folyó természetes életet akadályozó rendelkezést hoztak, azt nem, hogy tompítani igyekeztek volna, hanem a maguk módján még kiélesítették. A Duna-Tisza közti homokhátság szőlő-gyümölcsöseivel meggyűlt a gondjuk. Ez a művelési ág bizonyította, hogy állandóan ott kell élni és lakni. Szüntelen védekezni a kártevők, ill. a károkozás ellen, hogy a szőlőtőke és a fa teremjen. Létre hozták a III. típusú szövetkezeteket, amelyben megtűrték a tanyák egy részét. Így maradhattak meg azok az egykori Szeged járás területén. A Tiszántúlon, ahol szántóföldi művelés folyt — és az erőltetett, naiv ipari növénytermesztés: főleg a gyapot, cukorrépa, ill a rizs után — többnyire gabonát, kapásokat és takarmányt termeltek, annál inkább tombolt a tanyák iránti gyűlölet.
A tanyák elleni széleskörű társadalmi és gazdasági összefogás így csoportosítható:
Kuláküldözéssel kezdték. Korábbi nincstelen, irigykedő agrármunkásokat jelöltek ki dűlőbiztosoknak, akik dühödt ellenségei voltak a szorgalmuk által vagyonnal rendelkező, hol „büdös”, hol „piszkos parasztnak”, aki mint „népnyúzó, elnyomó réteg a kizsákmányolásból élt”. Ezek a dűlőbiztosok — máshol rendőrök vagy Ávósok — szüntelen járták a határt. Gaztetteikre néhány közismert példát említünk. Ha a kutya meg volt kötve, a gazdákat azért jelentették föl, mert az egész birtok területén nem védik a népnek termelt árut. Ha pedig a tanya körül szaladgált és nem tudtak tőle bemenni, azért büntették őket, mert a kulák rájuk uszította a kutyát. Máshol pisztolyt dugtak el, majd a következő nap látványosan megtalálták, és ez elegendő volt a „szocialista társadalmi rend elleni fegyveres ellenállásra való készülődés” vádjához.
A megszégyenítés eszköze volt, amikor pl. Székkutason a rendőrőrsön két idős gazdának egymást kellett köpködni, máskor pofozni, ismét máskor lecsirkefogózni és lekulákozni. A fizikai kényszer előbb veréssel kezdődött, azután naphosszat folytatódott a sarokban kukoricán, papucsszögön való térdeléssel, vagy falhoz állítással; amikor az orra hegyével a napilapot kellett a falhoz szorítani. Ahogy gyöngült és imbolyogni kezdett, ha az újság csúszni, netán kiesni próbált, hátulról puskatussal ütötték. Ifjú Gregus Máténak — az Égető Eszter „Fiamáté”-jának — a veséjét verték le és a börtönben ellátatlanul halt meg. Tárkány Szűcs István kopáncsi gazdát a vásárhelyi ÁVÓ-n cigányokkal úgy megverették, hogy a haldokló embert hazaadták és másnap otthon belső vérzéseiben belehalt. Adatközlőim rettenetes példái, ill. az emberi kegyetlenkedés leleményei kimeríthetetlenek voltak.
Akármennyit fizettek az adóhivatalnál, mire hazaértek már ott volt az újabb fölszólítás, hogy azonnal rendezzék az adóhátralékukat, mely annál nagyobb összegre rúgott, minél többet térítettek belőle. A következő kifogás volt a beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása. Már egyetlen tojás beadási elmaradásáért börtön járt. Korommal kenték be a padláson talált darab szalonnát, mintha az penészes lenne és közszemlére kihelyezték a város főterén egy drogéria kirakatába. Akár a feudalizmusban a pellengérhez vagy a szégyenoszlophoz kötve, mellé ültették az idős gazdaasszonyt, nyakában táblával: „A dolgozó nép elől dugta el a szalonnát”.
Költöztetésekkel tették őket tönkre. A beltelki házba bérlőket raktak, mert „a gazda nem lakja”. (Dologidőben a munka a tanyához kötötte őket.) Tanyája helyett fölajánlottak neki a másik határban egy romos épületet és oda átköltöztették. Amikor szorgalmas munkával azt is rendbe hozta, visszaköltöztették a régi, közben lepusztult tanyájába. Ezt Hocsi István gazdával is többször megcselekebrdték. Amikor ismét szóltak, hogy másnap reggel jönnek értük, elbúcsúzott a családjától, mondván: „Én nem mögyök többet abba a »bagolyfészökbe«, inkább itt halok mög.” Hajnalban, amikor kipakolták őket, a család keltené az öreget, aki előző este ünneplő ruhájába fölöltözve lefeküdt és reggelre halott volt.
Egyik gazda fölakasztotta magát, másik a kútba ugrott, harmadik a Tiszának ment. Így tették tönkre azt a réteget, aki munkájával, szorgalmával és vagyonával eltartotta a saját, ill. sok szegény családot; adományaiból iskolák, templomok, középületek építését támogatta, kutakat fúratott, és valamennyi társadalmi réteg közül legjobban őrizte magyarságát, ősi kultúráját és hitét.
Amikor ők nem képeztek akadályt, a tanyák lerombolása csak technikai kérdés volt. A bontáshoz nem kellett embereket fogadni. A bezárt, magára hagyott tanyát éjszakánként hagyták föltörni és kifosztani. Amikor már nem volt mit ellopni, leszedték a cserepeket, tokostól kifeszítették és elhurcolták az ajtókat, ablakokat, gerendákat. „Kincskeresők” beszakították a kemencét, átlyuggatták a födémet. Kitörték a kútágast, szétverték a nyári jászolt. Midőn csak a megbontott négy fal árválkodott, jöttek az erőgépek: lánctalpas traktorok, darus kocsik, buldózerek, földgyaluk. Gyökerestől kiszaggatták a fákat, tönkretéve a táj meghatározó mikroklímáját. A talajt elegyengették és beszántották. Az összemorzsolt vert fal és a széttiport vályog még évek múlva is elszíneződve mutatta az egykori tanya helyét. Ahány lakóhely semmisült meg a határban, annyi család — jövőnknek záloga —„oldott kéveként” esett szét és annyival pusztult nemzetünk.
Hódmezővásárhelyen a Földhivatal fölmérése szerint ma jó ha négyszáz olyan tanya maradt, amelyik nem rom, üdülő vagy hobby-tanya, hanem változatlanul részt vesz a mezőgazdasági termelésben. Amikor Északnyugat irányában elhagyjuk a várost, a körtöltésről az üres határban tiszta időben egészen Mindszentig el lehet látni.
A rónák fölött már csak a szél jár, pusztít az aszály vagy a belvíz. A közeli algyői és kardoskúti szénhidrogénmezők elvitték a talajvizet, környékükön az ásott kutak kiszáradtak, ember és jószág szomjan veszhet. Nincsenek utak, hiányzik a teljes infrastruktúra. Lebontották az iskolákat és az olvasóköröket. Bezárták a tanyai boltokat és az italméréseket. Nincs önkormányzati kirendeltség, orvosi szolgálat és posta; gáz, víz, áram, telefon és közbiztonság.
A mai tanyavilágban a tanyaközpontok mind nehezebben vergődnek. A magányos tanyákon pedig az ember nem leli meg elemi szükségleteit, ezért nem épülnek újak és nincs már kéz, amely a természet erőinek ellenállva, a romboló energiákat megszelídítve, azokat a termelésbe vonná be. A visszakapott nadrágszíj telkeken évről évre több helyen burjánzik a gaz, miközben hitehagyott gazdája kárvallottan tengődik valamelyik bérház emeletén.

Forrás:https://www.szenti.com/elpta.htm

==========================================================================================================================

Tisztelt Látogatóink!

Az oldal fejlesztés alatt. Ez nem jelenti azt, hogy nem működnének a funkciók, vagy nem lennének olvashatóak a dokumentumok. Sokkal inkább azt jelenti, hogy a honlap tulajdonosok saját jól felfogott érdekükben kijavítják a talált hibákat, és javítanak a háttérprogram működésén, bővítik a funkciókat és új háttér anyagokat töltenek fel.

 

Bármikor könnyen ellenőrizhetjük magunk is, hogy ki mikor vesz kölcsön a honlapon elhelyezet írásokat képeket videókat. Kérjük arra,hogy ha ilyen céllal látogat a honlapra akkor legalább köszönje meg ahogyan illik,ha ezt nem teszi legalább azt tegye meg hogy a forrást nyilvánosságra hozza.

 Az oldalon feltüntetett leírások és képek csupán tájékoztató jellegűek, a közölt írások szerzőik véleményét tükrözik.

A honlap tulajdonosa mindent megtesz annak érdekében, hogy az adatok a valóságnak megfeleljenek. Javasoljuk, hogy az itt található információk pontosságát más forrásból is ellenőrizze

Az oldal üzemeltetője kizárja polgári jogi felelősségét mindazon közvetlen vagy közvetetett kárért, amely az oldalon közölt tartalom következtében keletkezetett.

 Az információ eltávolításából, vagy a hozzáférés megakadályozásából származó kárért az üzemeltető nem felel.

 Amennyiben az üzemeltetőhöz értesítés ,kérés érkezik más weblap üzemeltetőjétől tartalom eltávolításának ügyében kérem, hogy írjanak az e-mail címünkre és azt azonnal eltávolítjuk, vagy az ahhoz való hozzáférést nem biztosítjuk.

 

a Tisztelettel kérünk minden kedves olvasót ha hibát észlel a honlapon azt kulturáltan hozza tudomásunkra.

Kérdéseit, kéréseit, írásait és régi fényképeket a bartapuszta@gmail.com címre vagy hozzászólásokat írhatnak és küldhetnek nekünk.

 

2023.