Szűrös Istvánné (Marica Néni) 1930-2016

MARICA NÉNI
Első ránézésre és hallásra talán sokan el sem hinnék, hogy a törökszentmiklósi Szűrös Istvánné idén ősszel már a 80. életévét tölti. Sokak szeretett Marica nénije, egykori tanyasi tanítónője diákok sokaságát indította el az életben való boldogulás rögös útján.
Otthonában tett látogatásunkkor ma is elképesztő szellemi frissességgel és pontossággal idézte fel tartalmas pedagógusi életpályájának főbb mozzanatait.
- Jászsági születésű vagyok, közelebbről Jászapátiban láttam meg a napvilágot. Édesapám gimnáziumi testnevelő tanár, édesanyám háztartásbeli volt. Gyermekkoromban olyan helyen laktunk, ahol park, tó, fürdőhely és egyben mérhetetlen szabadság vett körül –kezdte mondandóját a tanítónő.
Már a gimnáziumi éveim alatt elhatároztam, hogy középiskolai pedagógus leszek, mert nagyon érdekelt, hogy milyen a kamasz gyerekek nevelhetősége. Budapestre jelentkeztem egyetemre, magyar-földrajz szakra, de nem vettek fel, mert - az olasz fronton három évet eltöltő, a hazájáért harcoló - édesapám vitéz volt.
A felvételi sajnos nem szakmai alapon zajlott, hanem egyszerűen „lekádereztek”, és írásban közölték velem, hogy sem ’50-ben, sem’51-ben nem tanulhatok tovább –idézte fel keserű emlékeit.
Marica huszonéves leányként előbb gyors-gépírást tanult, majd végül Jászberénybe iratkozott be, miután az úgynevezett „kimaradottak” részére ott szerencsére külön osztályt indítottak. Érettségije meglévén csak pedagógiai tárgyakból kellett képesítő vizsgákat tennie.
Végzett tanítóként az első állását Szolnokon, Eresztőhalmon kapta ’51-ben, ahol hat évet összevont tanyasi osztályokban tanított. A megyei tanács oktatási osztálya 1957-ben felajánlotta számára, hogy legyen a Bartapusztai tanyasi iskola tanítója. A felkérést elfogadta, így „népgazdasági érdekből” rögtön oda is költöztették egy szolgálati lakásba, ahol három nap múlva megszületett a lánya, majd két évre rá a fia is. Több, mint húsz éven át tanította Bartapusztán a jövő nemzedékét, mígnem 1978-ban a lecsökkent gyermeklétszám és a körzetesítés miatt- legnagyobb sajnálatára- az iskolát be kellett zárni.
Ekkor bekerült a Rózsa téri anyaiskolához, ahol előbb napközisként nevelt és oktatott, majd tanítóként oktatott és nevelt nyugdíjazásáig.
- Mindig ragaszkodtam a tanyasi iskolákhoz, mert kíváncsi voltam rá, hogy van-e különbség a tanyasi és a városi oktatás-nevelés, illetve ezen gyerekek tudásszintje között.
Tanyán is voltak jobb és gyengébb képességű tanulók, de egyikük sem volt hátrányosabb helyzetben, mint a városban nevelkedett társuk. A palatáblától ugyan nem jutottunk el a digitális tábláig abban az időben, de tanítási módszereinkkel, eszközeinkkel szilárd alapokkal indíthattuk útjukra diákjainkat.
Tanítványaink mindegyike később szakmát szerzett, és sokan felsőfokú végzettségig is eljutottak. A gyerekekkel sokat jártuk a határt, gyakorlatilag a természetben, a szabadban éltünk. A kulturális életet is mi magunk szerveztük meg.
Herkely István egykori kollégám segítségével a gazdakörben színdarabokat rendeztünk, filmeket vetítettünk, olykor bérlettel színházba jártunk, de „felfedeztük” az ország tájegységeit is, sőt külföldre is kijutottunk –osztotta meg tapasztalatait Szűrösné.
- Nyugdíjas éveimet is igyekszem aktívan tölteni. Egykori kedves tanítványaim egy csoportjával sokat fáradozunk azon, hogy szívügyünk - a jellegzetes boltíves, folyosós stílusú Bartasi iskola - visszakerüljön városunk tulajdonába.
Mindenképp szeretnénk azt megőrizni és tartalommal megtölteni az utókor számára. 2007-ben az iskola megalapításának 80. évfordulója alkalmából nagy sikerű öregdiák találkozót, majd egy év múlva hagyományőrző napot szerveztünk itt - mesélte örömmel.
- Úgy érzem, pályám méltó lezárása lenne, ha újból sikerülne „életre kelteni” és például tábor, bemutatóközpont, kirándulóhely céljára hasznosítani az egykori Bartasi iskolát. Ezzel tiszteleghetnénk gróf Klebelsberg Kúnó egykori kultuszminiszter emléke előtt, aki a ’20-as évek elején rendeletbe hozta, hogy minden tanyasi településen épüljön iskola.
Azt hiszem a jelen korunk falusi kisiskoláinak gyakori bezárásáról szóló hírek kapcsán elmondhatjuk, hogy 90 év alatt nagyot fordult a világ… - zárta gondolatait az egykori falusi tanító.

Kis Zoltán 2010./a cikkszerzője/

==================================================================================================================================

 

=================================================================================================================================

Szűrös Istvánné (Marica Néni) 1930-2016-ban elhunyt

Emlékét örökké őrizzük!

Hajnal Józsefné írása

Levél Maricának!

Megdöbbentő a csend bennünk, távozásod óta. Sokunk számára váratlanul mentél el abba a messzeségbe, ahova az emberi gondolat már nem követhet. Nem búcsúztál el tőlünk, de miért is tetted volna? Hiszen úgyis köztünk maradsz! Egy emberöltőn át Te voltál egész Törökszentmiklósnak a „MARICA TANÍTÓ NÉNI”, és az is maradsz mindenkinek, amíg csak él ez a generáció.

Itt élted le színes, sokoldalú, aktív életedet és annyi emléket hagytál hátra, hogy azok kizárják a feledést. Az eddigi szakasz most lezárult. Te vasárnap átléptél egy küszöböt, ami számunkra még rejtve van. Megelőztél bennünket, kortársaidat.
Azt mondják, hogy amikor az ember ehhez a küszöbhöz ér, lepereg előtte egész élete. Teljes világossággal látja megtett útját. Így biztosan emlékszel az első találkozásunkra, közel hatvan éve. Tudod, hogy volt egyszer egy külterületi igazgatóság, amelyhez mindketten tartoztunk. /Csak most veszem észre, milyen kevesen maradtunk abból a nehéz, embert próbáló korszakból, abból a kis csapatból./ Iskoláinkat később bezárták, mi pedig egymás után bekerültünk egy nagyobb közösségbe: az akkori Rózsa Ferenc téri Körzeti Általános Iskolába. Hűséggel szolgáltál ott is, többféle beosztásban, mint a „nemzet napszámosa”, majd a nyugdíjazás után még tovább is.
Közben, a tanítás mellett sokfelé hasznosítottad kiváló képességeidet. Idegenvezetőként segítetted a Béke Termelőszövetkezet kulturális életét, sok kedves élményt szerezve tagjainak a kirándulásokkal, emlékezetes programokkal.
Jó szíved a rokoni kérésnek is engedett: elutaztál az Egyesült Államokba, Nelli húgodnak segíteni. Mennyire hiányozhatott közben az otthonod, a kis tanítványaid, akik visszavártak! Szenvedtél a honvágytól is odakint, az idegen világban.
Kedves iskoládat: Bartát mindvégig szeretted! Pár éve találkozóra hívtál mindenkit, akinek köze volt valamikor hozzá. / Még Sűrűdűlőt is befogadtad!/ Szép számmal megjelenve beültünk a padokba, te pedig megkezdted a tanítási órát, úgy, mint régen. De jó erre is emlékezni! Utána önfeledten kezdtünk játszani felnőtt létünkre, mint a gyerekek.
Nagy terveid voltak az épülettel. Kis emlékmúzeumot alakítottál ki a régi eszközökből és nyaralást terveztél odakint az iskolás gyerekeknek, az Idősek Otthona lakóinak. Megpróbáltad létrehozni a „Klebelsberg Iskoláért Egyesületet”, mint társadalmi szervezetet. Mindent megmozgattál segítő társaiddal együtt a siker érdekében. Még az akkori országgyűlési képviselőnél is jártunk, pártfogást remélve. /2011./ Nem rajtad múlott az eredmény elmaradása.
Aztán jött a betegség és leállított mindent. Kevesen mernek nyolcvan éven túl ekkorát álmodni! Nagyot alkottál, ameddig tehetted!
Most már béke és nyugalom vesz körül. A földi élet terheit leraktad, mások viszik tovább azokat.
Maricám! Most zárom soraimat, de én sem búcsúzom. Továbbra is köztünk vagy. Emlékedet őrizzük mindnyájan és továbbadjuk utódainknak. Pihenj békével!
Szeretettel: 
Törökszentmiklós, 2016. 02. 04. Hajnal Józsefné

 

 

Marica Néni képei: 

youtu.be/UdETZcV238k