Bartai Körök és egyesületek

 

Tanyai körök, egyletek, egyesületek Bartapusztán

 

A bartai tanyavilágban 192o-30-40 es években több  gazdakör, olvasókör alakult.

A tagoknak lehetőségük nyílt a helyi viszonyoknak megfelelően alakított vasárnap délutáni összejöveteleken beszélgetni eszmecserét folytattak a vallásosság, erkölcsösség, szülőkkel és idősebbekkel szembeni tisztelet, engedelmesség témakörében és persze az elmaradhatatlan népi, paraszti kultúrára jellemző összejöveteleket bálokat is ők szervezték.

1927-ben megépült a Bartai iskola ezáltal komolyabb szintre ért az oktatás.

Ápolni kellett a hazafias érzést. 1930 őszén napirendre került a leventeegyesület alakításának kérdése is.

Sokáig nagy érdeklődést tanúsított a tanyavilág az egyesületi körök iránt de egy-két évtized után megszűntek a történelmi változások miatt.

A még meglévő  olvasóköröket, más társadalmi egyesületekkel együtt, 1949-ben feloszlatták, az épületeket elbontották vagy az alakuló termelőszövetkezetek hasznosították tovább.

 

 

Bartapusztai Ifjúsági Egylet

 

Az elsők közé tartozott amely 1922-ben jött létre.

Elnöke:Kovács István ,Elekes Kálmán

Idővel érdektelenségbe fulladtak az egyesületek, ugyanis érezhető volt a második világháború szele és 1943-ban ez a egyesület  megszűnt.

 

 

Bartapusztai I.Földmívelői Kör

Alakult 1927-ben.

Ez a kör volt az első világító fáklya a bartai tanyavilág életében.                 

Mozgalmas életével hozzájárult a gazdák ismereteinek  bővítéséhez és a kulturális igényeik 

kielégítéséhez ami a kör körültekintő vezetőségének is érdeme.

 Elnök: Mészáros István

Alelnök: Szebeni Pál

Gazda: Cs. Fülöp Sándor

Pénztáros: Herbály Antal

Ellenőr: Karakas Miklós

Jegyző: Herbály Sándor

Könyvtáros: Kóródi Ferencz

 

 

Bartaszéli Gazdakör

Alakult 1939-ben

Balogh Károly községi tanácsos agitálása hívta életre.

A kör eleven élete bizonyítja, hogy megalakulására igen nagy szükség volt.

A tanyai lakosság kultúr  igényét szolgálják  a sűrű összejöveteleken folytatott

eszmecserék s műkedvelő előadások, melyek igen látogatottak voltak.

Elnök: Balogh Károly

Alelnök: Szűcs Károly

Gazda: Sánta Ferenc

Pénztáros: Szécsi Ferenc

Ellenőr: Fehér István

Jegyző: T.Nagy Mihály

Könyvtáros:T.Nagy József

 

Pusztaszakállasi Népkör

Elnök: Barabás Miklós

=======================

Készítette:Csőke György

===========================

FORRÁS:

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

Cím és levelezési cím:

5002 Szolnok
Pozsonyi u. 40-42.

Telefon: 
56/421-404; 56/344-161

Fax: 
56/421-404

E-mail cím:
jnszml@mnl.gov.hu

A kutató- és ügyfélszolgálat nyitvatartása:
hétfõ - csütörtök 8 00 - 15 30
péntek 8 00 - 13 00

Igazgató:
Csönge Attila

 

Téma: Bartai Körök és egyesületek

Dátum: 2021.10.01

Feladó: Bagi József

Tárgy: Füszer üzlet

Hozzá kell még tennem hogy a bartasi kör egyben egy üzlet is volt, ami a környéket ellátta mindenféle szüséges háztatás, és élelmiszeri dolgokkal.

Új hozzászólás hozzáadása